Már Budapesten is!
Bezárás

Menü

  1. Bejelentkezés
  2. Karrier

Ami nélkül nincs futballmeccs

A nagy európai versenysorozatokban már régóta megszokhattuk, hogy egységes arculat jellemez minden egyes meccset. A játékvezetők meze, a pálya körüli hirdetések, a különböző protokolláris események szempontjából teljesen mindegy, hogy Barcelonában, vagy épp Máltán rendeznek-e egy Bajnokok Ligája, vagy Európa-liga-találkozót.

Ami a játék legfontosabb elemét, a labdát illeti, ott sem kell különböző színekhez, mintákhoz szoknia a szemünknek, hiszen a nagy sorozatok valamennyi mérkőzését ugyanolyan lasztival játsszák. A nemzetközi kupák után persze a sportszergyártók felismerték azt az üzleti lehetőséget is, hogy a nagy, sőt, manapság a nem is olyan nagy nemzeti bajnokságokkal is érdemes kooperálniuk. Mi az hogy? Hiszen hány, de hány millióan néznek meg világszerte egy-egy angol, spanyol vagy német bajnokit?

Azonban a mai modern, meglehetősen anyagias labdarúgásban a labdabiznisz pont egy olyan terület, ahol azért a sportszergyártó óriások mellett a kicsit is odaférnek a húsosfazék mellé. Nézzük, hogy a 2019/20-as szezonban milyen labdákkal játsszák majd meccseiket a legnagyobban, és a kicsit kisebbek.

A Nike erős Európában

A négy legnagyobb bajnokság közül kettőben is pipás lasztival gurigáznak majd az előttünk álló szezonban. Bár, ha nagyon szigorúak akarunk lenni, ez valójában visszaesés a cég számára, hiszen a spanyol La Ligát épp a mögöttünk hagyott szezon végén vesztették el – 23 évnyi együttműködés után. Persze azért sajnálni így sem kell az amerikai márkát, hiszen a legnézettebb bajnokság, a Premier League játékosai továbbra is az ő labdájukat rúgják majd. E mellett Olaszországban is ott virít majd a pipa a játékszeren, sőt, a topbajnokságokhoz képest egy lépcsőfokkal lejjebb álló, de így is jól kifizetődő liga, az orosz élvonal is Nike labdát használ.

Az Adidas a tengerentúlon (is) hasít

Ha azt mondjuk, hogy Bajnokok Ligája, akkor szinte mindenkinek elsők között ugrik be a csillag mintázatú labda. Amiről mindenki tudja, hogy az Adidas gyártja. Szüksége van ennél nagyobb reklámfelületre egy sportszergyártónak?

A kérdés persze csak költői, hiszen persze, hogy szüksége van. Viszont nem feltétlenül Európában, hiszen a BL-t úgysem lehet lepipálni semmivel. Amerika viszont egy olyan terület, amelyen azért még jócskán akadnak kiaknázatlan lehetőségek. Erre érzett rá az Adidas is, amely most már az USA-ban is vezérszerepet igyekszik betölteni, az MLS hivatalos meccslabdáját például ő adja. De nem csak Észak, Dél is érdekes a cég számára. Éppen ezért Dál-Amerika talán legerősebb pontvadászatában, az argentin bajnokságban is három csík díszíti a lasztikat.

A Puma nagyot robbantott

A nagy bajnokságok közül eddig egy sem akadt, amelyben a német Puma labdáival rugdosták volna a gólokat. Eddig! Merthogy a 2019/20-as idénytől kezdve, a következő három évben a La Liga sztárjai már a cég játékszerével cselezgethetnek. A Puma 5 millió eurót fizetet a spanyoloknak ezért, de biztosak lehetünk benne, hogy nem az ablakon kidobott pénz lesz ez a részükről. Azért is nagy szó ez a váltás, mert több, mint két évtized után mondott le a liga a Nike labdáiról. Az indoklás szerint egyébként azért, mert a Premier League és a Serie A lasztijai nagyon hasonlítottak a spanyol élvonalban használtakra, a La Liga pedig ezzel is szeretne elkülönülni egy kicsit.

Derbystar: Bundesliga, Eredivisie

2017-ben tört be a nemzetközi fociélet elitjébe a Derbystar is. A dán Slelect Sport tulajdonában lévő cég az Adidastól vette át a stafétát a német első és másodosztályban, de a Bundesliga két osztálya mellett a holland élvonalban, az Eredivisieben is Derbystar labdák pattognak. Érdemes is odafigyelni a gyártóra, hiszen több európai pontvadászatban (Belgium, Dánia, Finnország, Izland és Svédország) is jelen vannak már. Elnézve a terjeszkedést, nincs kizárva, hogy még pár év, és újabb nagy halakat akaszt a horgára.

Uhlsport a Ligue 1 labdája

A német Uhlsport leginkább kiváló minőségű, és sokak által használt és kedvelt kapuskesztyűi miatt ismert világszerte, azonban mint sok másik sportszergyártó, természetesen az Uhlsport is gyárt, forgalmaz egyéb termékeket is. És, mint a mellékelt ábra mutatja, a labdáik nem is lehetnek rosszak, hiszen a Ligue 1 is azokat használja. 

Molten. Ki hallott róla?

Jó, azért a felcím kicsit sarkos, ugyanis a japán sportszergyártó nem mai csirke a világ sportéletében. Csakhogy jó ideig főkén kosárlabdában és röplabdában utazott. Abban azonban nagyon is jónak számít, hiszen a nemzetközi kosárlabdaélet szinte minden jelentős eseményén Molten labdákat dobálnak. Aztán pár éve a futballba is belekóstolt a cég, 2012-ben az örmény élvonalban szereplő Alashkert csapatának lett a hivatalos labdaszállítója. A teszt pedig olyan jól működött, hogy pár évvel ezelőtt már sokkal nagyobb vadat sikerült becserkésznie. Az Európa-liga hivatalos beszállítója lett ugyanis a Molten. Vajon mi lesz a következő..?

Az NB I. nagyon színes

Akadnak azért olyan bajnokságok is, ahol nincs hivatalos meccslabda. Ilyen például az OTP Bank Liga is. Nálunk az az irányelv, hogy minden csapat olyan labdát használhat hazai meccsein, amilyet csak akar. Így aztán nálunk minden játékosnak hozzá kell szoknia ahhoz, hogy ahány meccs, annyi laszti. Ne legyünk azonban nagyon szigorúak magunkkal, hiszen nem is olyan rég még a Bundesliga is ilyen elv szerint működött. Egészen 2010-ig ott sem volt hivatalos labda. Szóval nem vagyunk olyan sokkal lemaradva…