Van azonban más oka is annak, hogy nem térünk magunkhoz. Történt ugyanis, hogy a nemzeti csapatunk balszélsőjével, Nagy Zsoltival együttműködési megállapodást kötöttünk a közelmúltban. Ahogyan az lenni szokott, ő választott magának cipőt amit elküldtünk neki, cserébe kaptunk tőle néhány Instaposztot. Klasszik win-win sztori, semmi extra. Aztán május elején jött az üzenet Zsoltitól egy fotóval együtt, hogy sajnos 1-2 hónap használat után az egyik stopli letört a csuka talpáról. Minden bizonnyal gyári hibás lehetett a lábbeli, előfordul az ilyesmi. Gyorsan meg is beszéltük vele, hogy küldünk egy cserét – persze pont ilyenkor fogy el készletről a szükséges méret…. Zsolti jelezte, hogy semmi gond, nem sürgős a dolog, úgyis vége a szezonnak, majd jelentkezik.
Így érkeztünk el a válogatott meccsekhez. És ahogy mentek a csörték egymás után, kiszúrtuk, hogy mintha ugyanolyan cipőben játszana, mint amelyikről a hibát jelentette. Mivel nyilvánvaló volt, hogy az a cipő nem ugyanaz, ezért elkezdtük vakargatni a fejünket, hogy talán máshonnan szerezte be. Az utolsó, angolok elleni parádé után aztán ráírtunk Zsoltira. Gratuláltunk neki és a csapatnak, hiszen nagyon megérdemelték! És csak nem bírtuk ki, hogy rá ne kérdezzünk, mégis honnan szerzett másik csukát. Ami pedig ez után jött…? Erre szokás azt mondani: az már történelem. Mutatjuk az ominózus üzenetváltást:
A mellett, hogy azért ez nem kicsi sztori, valljuk be, van egy nagyon fontos üzenete is szerintünk. Egy kiváló példabeszéd ez a fiataloknak arról, hogy bár nagyon fontos az, hogy milyen csukában futsz ki a pályára, de ha nincsen alázat, kitartás, csapatjáték és mindent felülíró győzni akarás, akkor édes mindegy, hogy milyen csilli-villi új cipőben rúgod a bőrt!